Hû és okos szolga

Ki a hû és okos szolga,
Aki felövezi magát,
Kezében a lámpással,
Ébren várja az Urát.

Rendületlenül szolgál,

Nap mint nap csak egyre gyûjtve,
A kicsiben is mindig hû,
Tékozlásnak nincsen helye.

Ki az aki enni ad,

A ház népének idejében,
Semmit soha el nem hagy,
Mindent végez szép rendjében.

Nem engedi át magát,

Torkos lakmározásnak,

Nem dorbézol, nem lármázik,
Kedvez szolgatársának.

Jaj a gonosz szolgának,

Ki korhelyekkel mulatozik,
Aki társát üti-veri,
Hatalmával gonoszkodik.

Félelmetes, rettenetes,

Végnélküli sírás-rívás,
Hallgatni is borzalom,
Iszonyatos fogcsikorgás.

Ki az hû és okos szolga,

Aki helyt állt a kevésben,
Sokat bíznak mostan rá,
Benn az Atya örömében.

Barátomnak mondalak

Órákig játszodtam magamban,
A homokozóban,
Eszembe se jutott,
Hogy nincsen egy barátom,
Pedig nem volt senki más,
Csak a monyók Lali,
De õ is csak akkor,
Ha neki se volt senki.

Aztán kiragadtak hirtelen,

Az édenkertembõl,
Kiûztek keletre,
Bölcsõm melegébõl,
Ott voltam egyedül,
Farkaskölykök között,
Martak is kegyetlenül,
Minden óra között.

S mire megérthettem volna,

Ki is vagyok én,
Kint találtam magam,
Az élet sûrûjén,
Ekkor is csak egy volt,
A púpos hátú Vuja,
Hajléktalan szálló,
Kintrekedt lakója.

S aztán elérkezett,

Lelkem drága kincse,
Az igazi barátom,
Szemem gyönyörüsége,
De titkos rendeletek,
Rettenetes tervek,
Elragadták õt is,
Hogy csak Tied legyek.

Nem nevezlek szolgának,

Mindent tudtul adtam,
Barátomnak mondalak,
Kire mindent hagytam,
S bár egyedül vagy,
De sohasem magányos,
Veled vagyok mindig,
S neked minden világos.

Feszítsd meg magad

Ringasd el magad, ringasd el magad,
Ha senki sincs ki elringasson, ringasd el magad...
Ringasd el magad, ringasd el magad,
Így bíztat a nagyvilág, hogy ringasd el magad...

Zubog szemed előtt az élet folyama,

Mindenfélét hoz, mi testednek kedves,
Gyönyört és vigaszt, mit oly gyakran szomjazol,
Vágyódva bámulsz mindent, mi fényes...

Sorba veheted a világ minden kincsét,

Ékszert meg limuzint, palotát s divatot,
Ama ősi sárkány ma is megmutatja,
Tiéd lehet mindez, ha leborulva imádod...

Feszítsd meg magad, feszítsd meg magad,

Ha senki sincs ki megfeszítsen, feszítsd meg magad...
Feszítsd meg magad, feszítsd meg magad,
Az Emberfia arra hív, hogy feszísd meg magad...

Tudom, azt mondod, hogy te nem imádod,

De csak a bal kezed van kifeszítve,       
Míg kereszted bal felét hűségesen bírod,
Jobbod belenyúl a kormos-szurkos üstbe.

Ringatod magad a világ dallamára,

Minden rendben tünik, pedig lelked alszik,
Balga szüzek korsója, kialudt a lámpása,
Mi lesz majd akkor, ha a Vőlegény érkezik...

Ne ringasd magad, ne ringasd magad,

Nincs idő szúnyodni, hát ne ringasd magad...
Feszítsd meg magad, feszítsd meg magad,
Az Emberfia arra hív, hogy feszísd meg magad...

Ennek meg kell történnie

Miért vágysz vissza Egyiptomba
A húsos fazekak mellé,
Jeruzsálem leánya?
Jó volt az iga,
A rabság meg a robot,
S a Stockholm-szindróma?
Félelmetes a szabadság, meg a puszta?
Emlékezz az igére,
Ennek meg kell történnie.

Miért nem emlékezel

A kettévált víz falára,

S a száraz saruidra?
Hisz nagy csodákkal szabadultál, 

A tû fokán is átbújtál.
Kidobod a szemétdombra
Képeid és albumaid?
Emlékezz az igére,
Ennek meg kell történnie.

Vándorolsz a pusztában és hiszed,

Hogy jó ez neked,
S örökké fog tartani.
Fanyar a manna.
Zúgolódsz és panaszkodsz,
De azért jobb, mint a semmi.
És harcolsz Ammonnal meg Moábbal.
Emlékezz az igére,
Ennek meg kell történnie.

Mikor hiszed, s bízol benne,

Hogy béke lesz és biztonság,
Akkor jön az ellenség.
Mivel csaltál, megcsalatsz,
Elhagy minden szerelmesed,
S utolér a nagy ínség.
A babilóni nehéz fogság...
Emlékezz az igére,
Ennek meg kell történnie.

Utána, ha visszatértél,

Szentélyt ismét építettél,
Felismered Akit vársz?
A szamarát sem ismered fel,
A kotló hangját nem is hallod.
Jeruzsálem meddig állsz?
Jön a végzet s lerombolnak.
Emlékezz az igére,
Ennek meg kell történnie.

Ha romba dõlt a templomod,

S oltáraid mind ledõltek,
Bálványaid mind eltörtek,
Átvonulsz a Jordánon.
Nyugalomnak helyén
Örök otthont készítettek,
Ahol béke és csend honol.
Emlékezz az igére,
Ennek meg kell történnie.

Võlegénynek szerelmese,

Nagy Királynak szép Esztere,
Bírád elé bízva lépsz.
Nem rettegsz az ítélettõl,
Reményed nem csalhat meg,
Menyasszonyi ruhád kész.
Jöjj be Urad örömébe.
Emlékezz az igére,
Ennek meg kell történnie.

Kopott bõrönd

Kopott bõrönd, behorpadt,
Kopott  pántja, rozsdás csat,
Mosztikás a belseje,
Pakolgassunk lassan bele.
Utazni kell messzire,
Ismeretlen helyekre,
Be kell állni a sorba,
Kanyargozó oszlopba.

Kígyózik a széles menet,

Célja munkatábor lehet,
Sok ismerõs arc van köztük,
Integet is sovány kezük.
Menetelnek mosolyogva,
Arcukra öröm van írva,
Tudják nem mennek halálba,
Sem rettentõ gázkamrába.

A zsidó vígan mondogatja,

Jó cipõket vígy az útra,
Mit beszél õ jól tudja,
Hisz ő ezt már végigjárta.
Bõröndödben ne legyen
Semmi kincs vagy élelem,
Egy dolognak van csak haszna,
Ami elsegít a célba.

Nem akarsz rám hallgatni,

Nem akarsz még pakolni,
Nem hiszed, hogy el kell menni,
Nem hiszed, hogy be kell állni,
Az elbúcsúzó osztagba,
Mely téged is elvisz oda,
Ahol hosszas rabság vár,
De talán örök boldogság.

Pedig bepakolsz vagy nem,

Kész a bőröndöd vagy sem,
Menni kell, ha menni kell,
Erõs õrök visznek el.
Kopott bõrönd, behorpadt,
Kopott  pántja, rozsdás csat,
Öszecsukva készen áll.
Ott az ajtó sarkánál.

Hiábavaló életed

Hiábavaló életed
Minden napján,
Mit élsz az ég alatt,
Orcád verítékét törlöd,
Nap mint nap,
A nap alatt.
Mire jó?

Hiabavaló életed

Kenyerét eszed,
S kerül félreeső helyre,
Öszegyűjtött kacatod
Emészti a moly,
A rozsda, meg a fene.
Mire jó?

Hiabavaló életed

Kincsét meg birtokát
Mind itthagyod.
Palotákat, várakat
Épithetsz,
Mind elporladnak.
Mire jó?

Vívhatsz ezer harcot,

Nyerhetsz akár száz háborút,
Véredet is onthatod
Dicsõ délibábért,
Ezek is mind elmúlnak.
Egykor az elemekkel
Mind felbomlanak.

Miért vagy e világon?

Mi az, ami megmarad,
Miután e világ
A nagy tûzben elolvad?
Mit találsz majd odaát,
Ami a te munkád,
És soha el nem múlik?

Téged arra rendeltek,

Hogy gyümölcsöt teremjél,
Maradandó kincset
Fel az égbe gyüjtsél,
Amit nem lophatnak el
Az éjjeli rablók,
És örökre megmarad.

Csak egyetlen lelket,

Bár egy árva lelket,
Hogyha megmenthetnél,
S életre vezetnél,
Bizony bûszkén mondhatnád,
S örömmel kiáltnád:

Nem volt hiábavaló!...

Tûz legyen

Tűz legyen, tűz,

Mely mindent elemészt,

Tarlót, kórót, cserjét,

Tövist meg bogáncsot,

És a madarak tollait,

Melyek ellopták a magot.

Tûz legyen, tûz,

Pusztító láva,

Mely megemészti,

Az útszélli köveket,

S termõföldé hamvasztja

A kérges szíveket.

Óh, de szeretném,

De mennyire szeretném,
Ha már lángra lobbanna,
Sisteregve lobogna,
S hegyeket, völgyeket,
Mind eggyé simítna.

Forró lángok mindenhol,

Dörgõ hangú, sûvítõ,
Szelíden átölelõ,
Tüzes lelket megõrzõ.
Vessük le a saruinkat,
Ha a csipkebokor szólongat.

Se jobbra, se balra

Ne térj le az útról
Se jobbra, se balra,
Nem vagy te Piroska,
S a farkas sem balga.

Fehér báránybõrben,

Köszörüli torkát,
Bégetve árasztja
A sárkánynak szavát.

S a gidák sem lehetnek

Eszetlen pulyák,
Nincsenek rejtekhelyek,
Sem faliórák.

Ne térj le az útról

Se jobbra, se balra,
Erdõ regetege
Vezet mély homályba.

Dolgod csak, nap mint nap,

Az ösvényen járni,
Lépteid biztosan,
Napvilágra vezeti.

S míg magányosan lépkedsz

A kietlen úton,
Nem vagy te egyedül,
Mert haladsz a nyomon.

Egy szem repül utánd,

Rebben fáról fára,
S egy kéz halad fölötted,
Lábadra vigyázva.