Lám, az ûgy csak mindennapi,
Miért kell akkor így rettegni,
Mint falevél úgy remegni?
Feszûlt szívem, csak úgy szorong,
Kicsavart a gyomrom is már,
Zsibongnak az idegszálak
Míg a lélek tettre vár.
Társként bíztat bent a szándék,
Tervek forognak szívemben,
Így meg úgy, szájadon fék,
Helyt állsz majd a küzdelemben.
Tenyerem izzad titokban,
Gyötrõdésnek sok gyöngyszeme,
Akaratom elgáncsolja
A pillanat ravasz csele.
Hogyan ûzzem ki szívembõl
A gyötrõdést, az aggodalmat?
Cselekednék szeretettel,
Belét vetve bizodalmat.
Vedd el Uram gyávaságom,
Gyötrõdésem Neked adom,
Bízakodva mondom akkor:
Hív beszédet van már a számon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése