A tücsök

Nyárba öltözött a mezõ,
S a tücsök vígan ceterál,
Arra jár a szorgos hangya,
Morgolódva fejet csóvál.

Dolgozz tücsök! Dolgozz!
Mert eltelik a nyár,
Hideg télnek idején,
A lustának mag nem jár.

De a tücsök egyre csak
Énekel meg hegedál,
Örömhírrõl kornyikál,
Egy más országról fabulál.

A hangya pedig egész nyáron
Gyüjtögetett magának,
Ejj, de esztelen e tücsök,
Mondogatta fûnek-fának.

De a tücsök nem törõdött,
Egész nyáron muzsikált,
Hamar õsz jött a fejére,
Míg megtérésérõl vincorált.

Mikor a tél beköszöne,
Megpihent a dolgos hangya,
Tele van az éléstára,
Nem korog a vékony gyomra.

Na, most gyere prücsök tücsök,
Most muzsikálj az ajtómnál,
Most mutasd meg tél idején,
Meleg nyárban miben bíztál.

De a tücsök biza nem jön,
Csak a fagyos szél fütyül,
Hangya, hangya, sokra vitted,
De a kamrád majd kiürül.

Tücsök barát nálam telel,
Hol a kamra nem ürül ki,
Télen elnyeri életét,
Aki nyáron elveszíti.