Orditó fenevad kunyhóm ostromolja,
Vérengzõ medve ajtaját szaggatja,
Rettegve vágódom arcal a földre,
Remegve lapulok magamat rejtve.
A résen kilesve, csudámra látom,
Kisdedek játsznak odakint a páston,
Űgyet sem vetnek az üvöltõ vadra,
Erejét szemlélve kacagnak rajta.
Recseg és ropog, inog a kunyhó,
Ádáz rombolónak ugyan meddig gátló?
Jaj szegény fejemnek, hogyha beszakítja,
Darabokra szaggat, csak kerüljek mancsába.
Jön sok háborgás oktalan szívemre,
Szaggató dûh és gyûlölet keblemre,
Beszakítja ajtaját, mint a téli vihar,
Elfújja a mécsest, kioltja azt hamar.
Miként szilárditsam kunyhóm bejáratát,
Hogyan erõsítsem szakadó deszkáját,
Bûnbánat legyen rá erõs vasboritó,
Megbocsátás pedig acél torlaszoló.
Mert fizetetlen számlák óriási rakása,
Tornyosúl mögöttem, tonnás a nyomása,
Mihez kezdek majd, hogyha felkönyveled,
Mi lesz a lelkemmel, hogyha számonkéred.
2008. február 5., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése