Kis púpos üldögél fekete öltönyben,
Fején fehér mirtusz, menyasszonyi fátyol,
Oktalan társaság kacagva gúnyol.
Óh, mily balgák vagytok, nem is sejtitek,
Különben tisztelettel öveznétek,
Mert ha menyasszonyi voltát megértenétek,
Ki a Võlegénye, nem is kérdeznétek.
Mert egy gyerek is tudja, egybõl rávágja,
Ki az a Võlegény, kire szívét bízhatja,
Bizony nem más Õ, mint a Názáreti Jézus,
Benne reménykedik, bûnös, beteg, koldus.
Láttam sok menyasszonyt vérpiros pamlagon,
Menyegzõre mentek, mint egy karneválon,
Láttam az Örök párt sorfal közt vonulni,
Kedvem lett nekem is virágot szórni.
Ne búsulj te púpos, hiszek én neked,
Nem felejtlek el, s most már mindent értek,
Könnyen meglehet, hogy már férjhezmentél,
Jó lenne, ha uradnál, értem esedeznél.
Én is féltve õrzöm titkos jegyességem,
Senki sem tudja, hogy lángol szívem,
Legbensõ szobámban jegygyûrûm csodálom,
Ahol tartogatom tartalék olajom.
